Szele Tamás: Oz birodalma

Ha én most az Ezeregyéjszakát írnám és nem a Zónát, könnyű dolgom lenne. Kezdhetném úgy ezt a kis szösszenetet, ahogyan Sahriár király története kezdődik: „Mesélik – csakhogy Alláh jobban tudja...” De ez nem mese, hanem magyar valóság, mégpedig virtuális, úgyhogy ezt nem Alláh tudja jobban, hanem a Mérce.

Azt írja ugyanis a lap, miszerint:

„Az Iparkamara VR szemüvegeket vásárol, miközben a csődközeli vállalkozások tagdíjait behajtja”

Hát, jó az, ha van a háznál, sok mindenre jó, csak épp az Iparkamaránál nem látom, mi haszna lehet, de lássuk a hírt.

„Tegnap hozta nyilvánosságra a HVG a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara összes 2 millió forint feletti szerződését, 2012-től kezdve. A listában, ahogy azt már sokan megírták, csak úgy hemzsegnek a furcsábbnál furcsább, drágábbnál drágább, a vállalkozók és vállakozások érdekképviseletével elég nehezen összeegyeztethető tételek.

Csak néhányat említsünk ezek közül, a teljesség igénye nélkül.

Különböző, a WorldSkills versenyre („Szakmák Olimpiája”) való felkészüléshez és az azon való részvételhez kapcsolódó költségek, amik közül csak a legérdekesebbek: a versenyen való fotózásért 3,6 millió, a „mentális felkészítésért” összesen (csak tavaly) közel tízmillió.

Ezeken kívül 18,6 millió forint VR szettek beszerzésére a Media Marktnak (és további közel 18 millió VR fejlesztésekre), és 32,68 millió forint a Bakony Balaton Média Kft-nek infografikákra.” (Mérce)

Túl azon, hogy Parragh László iparkamarai elnök azóta már tiltakozott az ATV-ben, merthogy úgy látja, „méltatlan és rosszindulatú kampány folyik ellene”, igazából nem is a repülőútjai indították be a fantáziámat. És nem is a többi költekezés.

Hanem a VR-szettek.

Miért csak az Iparkamara vásárolt ilyeneket?

VR-szettet, de legalábbis kiterjesztett valóságot minden magyar állampolgárnak, kötelező módon! Mert ahogy most torzítják a valóságot, propagandával, álhírekkel, rágalmakkal, az már nagyon ócska módszer. Afölött már eljárt az idő.

Olyan, mint Oz zöld szemüvegei, amit Smaragdváros polgáraira lakatolt: mindent zöldnek látnak vele, a fehér, meszelt falat is, de az ilyen ócska üvegportéka el is törhet akár, arról nem szólva, hogy mi van, ha hirtelen azt diktálja az államérdek, hogy ne zöldnek lássunk mindent, hanem veresnek vagy kéknek? Ezen bizony csak a VR-szemüveg és a kiterjesztett valóság együttes alkalmazása segít.

Úgy képzelem, hogy mindenkire rálakatolnak egy sisakot, amin van két kamera, hogy lássa az ember, merre jár, orra ne essen. Tehát a virtuális valóság helyett nagyjából az igazit látja, míg szükség nem lesz a közbeavatkozásra: akkor azonban, ha a Legfensőbb Hascsikarás úgy dönt, bevágják Budapest egére a gonoszul vigyorgó Soros György óriás portréját, aki sátáni kacajjal tekint le a városra és rázza szarvait, de jön Mihály arkangyal egy narancsszín zászlóval, másik kezében lángpallossal és elkergeti.

Vagy ha mondjuk Szijjártó külügyminiszter azt mondja, hogy az egész világsajtó egybehangzóan és egyeztetve hazudik Magyarországról, akkor olyan világot mutat majd a polgároknak a sisak, amiben látszik is, hogy hazudik.

Ha Matolcsy mester okoskerteket vizionál, amiben okosspenót terem és aki azt megeszi, megokosodik, semmi akadálya – hipp-hopp, előttünk terem az okoskert is, okosspenót is, méghozzá okostojással. Csak győzzük enni, győzzünk tőle okosodni.

Vitatkozunk a pozsonyi csatáról készült animációs filmen? Egy pillanat alatt odarepítenek mindenkit, téren és időn keresztül, megcsodálhatjuk az ütközetet, de még a kecskeszarvú lovakat is, nem lesz több kételkedés.

Nem tetszik, hogy Biden győzött, kellemesebb lett volna a magyar kormánynak, ha Trump győz? Csak szoftver kérdése, és létrehoz nekünk a szorgos mesterséges intelligencia egy világot, amiben Trump az Egyesült Államok elnöke, nyírfácska alatt ülnek Putyinnal és Erdogannal, úgy lakomáznak hármasban.

Olyan hideg van a Baleseti Intézetben, hogy kabátban dolgozik a személyzet, épp, hogy meg nem fagynak a betegek? Hisszük, ha látjuk – és azt fogjuk látni, hogy pálmafák nőnek a Fiumei úton, tevék lihegnek a hőségtől az árnyékukban, struccmadarak szaladgálnak fel-alá.

Sok a stadion, kevés a kórház, ami van, az is omladozik? Megmutatják fordítva.

Megmutatják a teljes, elmaradt budapesti olimpiát is, amin minden érmet magyar sportolók nyernek. Igen, a bronzérmeket is.

Megmutatják Orbán Viktort, amint Dózsa László Ezerkilencszáznegyvenkettővel és Schmidt Máriával hárman kikergetik a szovjet csapatokat, éspedig kikergetik előbb ’56-ban, aztán ’89-ben. Nagykorú polgároknak azt a forró éjszakát is megmutatják, amit Dózsa egyszerre hét hölgy társaságában töltött, és mindegyiket tökéletesen boldoggá tette.

Megmutatják bármely, tetszés szerinti kormánytag teljesen üres svájci bankszámláját.

Megmutatják a szőlőbányát és megmutatják a soha el nem adott székházat.

Megmutatnak egy koronázást is a Duna jegén.

Egyáltalán, mindent meg lehetne mutatni nekünk az égegyadta világon, szükség és igény szerint, egy ritmusra dobbanna minden magyar szív, minden magyar láb.

Tulajdonképpen már most is ezt csinálják, csak egyelőre még a hagyományos eszközökkel, sisak nélkül.

Hogy is írta Lyman Frank Baum a mesében?

„– Hát nem zöld itt minden? – álmélkodott Dorka.

– Semmivel sem zöldebb, mint bárhol másutt; de ha zöld szemüvegen át nézed a világot, akkor természetesen mindent zöldnek látsz. A Smaragdváros sok-sok esztendeje épült, mert mikor a léggömb idehozott, fiatal férfi voltam, most pedig már nagyon öreg vagyok. De az alattvalóim olyan régóta viselik a zöld szemüveget, hogy a legtöbben csakugyan szentül hiszik, hogy Smaragdváros az, amiben laknak.”

És tényleg, a legtöbben sisak, szemüveg nélkül is elhiszik.

Hát még, ha beszerzik azt a tízmillió sisakot, VR-eszközt.

Akkor lesz csak szép világ.

Olyan zöldes lesz eleinte. Később meg, amilyenre épp szükség van.