Szele Tamás: Egy amerikai kompromat

 Elég furcsa írás jelent meg a Guardianban, annyira mindenképpen különleges, hogy nekem is felkeltse a figyelmemet. Azonban: hiszem is meg nem is, hogy Donald Trump pályáját már az 1970-es évektől a KGB egyengette volna. Ha így is volt, arról ő nem tudhatott. De ha nem tudott, akkor annál is ostobább, mint amit gondolok róla.

Az mindenképpen fontos szempont, hogy az írás egy most megjelent kötetet ismertet, melynek címe „American Kompromat”, szerzői pedig Jurij Svec, aki a KGB tisztje volt és Craig Unger újságíró. Svec úgy fogalmazta meg szándékukat, hogy

„Ott kezdtük el a munkát, ahol a Mueller-bizottság abbahagyta”

ami derék dolog, pláne, hogy Svec nagy titkok tudója, csak éppen... az egész történet szólhat arról is, hogy a szerzőpáros szeretne keresni egy kalap pénzt a kötettel. Sőt, arról is, hogy Svec, aki 1983-ban még magas rangú tiszt volt a KGB-nél, Oleg Kaluginnal egyenlő, nem teljesen szállt ki a Nagy Játékból, és most ezzel a könyvvel szívességet tesz valakiknek, csak éppen a „kiknek” kérdése nem világos.

És az sincs kizárva, hogy igaz a történet.

De akkor nagy a baj Trumpnál, mert ezt a gyerekes manipulációt egy nagycsoportos óvodás is észrevette volna.

Svecről különben annyit még mindenképpen érdemes tudnunk, hogy ő volt a Litvinyenko-per koronatanúja. Azt állította ugyanis, hogy ők ketten (mármint Litvinyenkóval) a merénylet előtt egy köztiszteletben álló brit cég megbízásából összeállítottak egy nyolcoldalas információs dossziét Oroszországról. Hát igen, nehéz a disszidens KGB-tisztek élete, ők is pénzből élnek, azt pedig meg kell keresni valahogyan... A vállalat Oroszországban tervezett, jelentős értékű beruházásához igényelte a politikai és kereskedelmi információkat tartalmazó dossziét. Svec szerint Litvinyenkót azután mérgezték meg, hogy a dosszié kényes információkat tartalmazó részleteit „szándékosan kiszivárogtatták” egy magas rangú moszkvai illetékesnek. Sőt, voltaképpen egyfajta bosszúról lehetett szó, ugyanis a Kreml illető magas rangú uráról elég kompromittáló adatok derültek ki – hogy mik, azt Svec nem árulta el annak idején a BBC-nek, amint azt sem, hogy kiről lehet szó, de mivel bíróság előtt is ezt vallotta, valószínűleg lehet igazság a történetben.

Hanem lássuk, mit mond most, Trumpról!

Csak azt, hogy Donald Trumpot 40 éven át orosz titkosszolgálati eszközként működtették, és annyira alkalmas, engedelmes alanynak bizonyult a nyugatellenes propaganda papagájaként, hogy Moszkvában időnként szó szerint megünnepelték a tevékenységét. Mármint a KGB-sek, és egymás között, mert az kicsit feltűnő lett volna, ha közepes katonai parádékat rendeznek minden ilyen alkalomból a Vörös téren.

Trump Svec szerint 1977-ben jelent meg először az oroszok látókörében, amikor feleségül vette első feleségét, Ivana Zelnickovát, a cseh származású modellt. Trump egy Csehszlovákia hírszerző szolgálata által a KGB-vel együtt felügyelt kémművelet célpontjává vált, de akkor még nem közelítették meg, csak megfigyelték, elemezték a viselkedését, nyilvántartásba vették, mint potenciálisan használható személyt. A kapcsolat három év múlva vált közelibbé, amikor Trump kétszáz televíziót akart vásárolni a Grand Hyatt New York szállóhoz, ami az övé volt, és ezeket igen kedvezményes áron egy Szemjon Kislin nevű orosz emigráns szállította neki, aki Svec szerint – bár Kislin ezt tagadja – a KGB úgynevezett „spotter-ügynökeként” működött akkoriban, tehát az ilyen „ígéretes”, használható személyiségekkel foglalkozott. De még ekkor sem használták fel Trumpot semmire.

Azonban 1987-ben feleségestől Moszkvába és Szentpétervárra látogatott. Itt már működésbe lépett a KGB: operatív ügynökök segítségével próbálták meggyőzni arról, hogy kezdjen aktív politizálásban, ugyanis „az Isten is amerikai elnöknek teremtette”. Hízelegtek, udvaroltak neki, legyezték az egóját, dicsérték a „lenyűgöző személyiségét”, azt mondták neki:

„a hozzá hasonló emberek változtathatják meg a világot”

amiben nem is hazudtak, mert úgy megváltoztatta, hogy alig ismerünk rá. Nem volt eredménytelen a győzködés: mikor Trump visszatért az Egyesült Államokba, azonnal belevetette magát a Republikánus Párt ügyeibe, rögtön elnökjelölt szeretett volna lenni – még kampánygyűlést is tartott a New Hampshire-i Portsmouthban. A nagyobb országos lapokban (New York Times, Washington Post, Boston Globe) pedig egész oldalas hirdetést adott fel, körülbelül olyan programmal, ami szerint

„Amerika külpolitikájával nincs semmi olyan baj, amin egy kicsivel több gerinc ne tudna segíteni.”

Speciel ebben nem is tévedett, bár attól függ, honnan nézzük és mit találunk bajnak – de ne feledjük, még a hidegháború utolsó éveiben járunk. Energia- és olajválságok élő emléke kísért, Trump akkori programjának része volt az az állítás is, hogy „a legyőzött Japán kizsákmányolja a győztes Amerikát”, ugyanis akkortájt tényleg volt egy komolyabb japán tőkebeáramlás az Egyesült Államokba, ha nem is kizsákmányolási vagy gyarmatosítási célokkal. Sőt, a NATO-t is bomlasztotta volna, mert azt mondta: Amerika abba kéne hagyja azon országok védelmét, amelyek egyébként képesek volnának megvédeni magukat egyedül is. Ez aztán pár éve vissza is köszönt a NATO-csúcson...

Ezt a programot viszont Svec szerint (aki akkortájt tért haza Amerikából, ahol hivatalosan a TASzSz hírügynökség washingtoni tudósítója volt) már szó szerint megünnepelték a KGB jaszenevói főparancsnokságán (Jaszenevo Moszkva egyik elővárosa, a főhadiszállás most az SZVR-é, az orosz külföldi hírszerzésé – volt azóta pár átszervezés, elvtársak). Azzal tisztában voltak, hogy ebből hivatalos kormánypolitika egyelőre nem lesz, de azzal is, hogy csak idő és rengeteg segítség kérdése, és Trumpból ezek után tényleg lehet elnök. Egyszer, majd. Ahogy Svec fogalmaz:

„Nehéz volt elhinni, hogy valaki a saját nevén ezeket a szamárságokat közzé fogja tenni, és hogy ez nyugaton igazi, komoly, felnőtt embereket fog meggyőzni, de Trump mégis megtette. És végül ez a srác elnök lett.”

Svecnek a Mueller-bizottságról is megvolt a maga véleménye:

„Számomra a Mueller-jelentés nagy csalódást okozott, mert az emberek arra számítottak, hogy ez egy alapos vizsgálat lesz a Trump és Moszkva közötti összes kapcsolatról. Ehhez képest csak a bűncselekményekkel kapcsolatos kérdésekről szólt. Trump és Moszkva kapcsolatát nem elemezték elhárítási szempontok alapján.”

Trumpról meg csak annyit mond:

„Trump sok szempontból a tökéletes célpont volt: hiúsága, nárcizmusa a toborzás természetes célpontjává tette őt. 40 éven át manipulálták, egészen megválasztásáig.”

Hát, eddig tart a Guardian írása, és nehéz eldönteni, mihez is kezdjünk vele. Trumpot sajátos személyiségjegyei valóban alkalmassá teszik bármilyen, kellőképpen kifinomult manipulációhoz, ugyanakkor rengeteg munkába kerülhetett és állandó felügyeletet igényelt volna a folyamatos befolyásolás. Ne feledjük a sok külső segítséget sem, ami mind lehetővé tette, hogy egy önimádó, ostoba, nagyra nőtt gyerek kerüljön az Egyesült Államok elnöki székébe. Azonban Svec – aki 1993-ban disszidált és árulta el a KGB-t – épp ezekről a befolyásoló évekről nem tud sokat, nem is tudhat, hiszen ő akkor már átállt. Trump 1987-es moszkvai útja viszont bizonyított tény, és a könyvtárakban fellelhető korabeli újságok tanúsítják, hogy első politikai programja – melynek egy részéhez még az utóbbi években is hű maradt, majdnem tönkretéve ezzel az Egyesült Államok szövetségi rendszerét – bizony ezekből a Jaszenevóból sugalmazott ostoba panelekből állt.

Viszont ennél több bizonyítékunk nincs a dologra. Mint említettem, Svec is dolgozhat jelenleg szó szerint akárkiknek, sőt, akár igazat is mondhat, de vezethetik anyagi érdekek is – bizonyítékok hiányában azt kell mondanom, bármi lehetséges és az ellenkezője is.

Mindenképpen, a kötet pont az, amit a címe ígér.

Amerikai Kompromat.