Szele Tamás: Lenin a Századvégnél

 „Sto gyélaty, mi a teendő?” – teszi fel a kérdést a Századvég Leninnel, és épp elég sok nevetséges analógia mutatkozik a mostani tanulmányuk meg az 1902-es lenini brosúra meg az ő munkájuk között. Kezdve azzal, hogy Lenin brosúrájának alcíme az volt: „Mozgalmunk égető kérdései” és ők is a saját ilyen ügyeikkel foglalkoznak a felmérésükben.

Aztán az is érdekes egybeesés, hogy Lenin pont ebben a kis alapvetésében szögezi le, hogy legalább egy országos lapra szüksége van a Pártnak, különben fújhatják, de ezzel véget is ér az analógia: Lenin egy illegalitásban működő mozgalom szemszögéből merengett arról, hogy mi a teendő, ellenben a Századvég valósággal a Kreml bástyái mögül borong bele a sötét jövőbe. Mert az eredményeik alapján sötétnek tűnik, mármint az ő számukra, hacsak drasztikus eszközökkel nem változtat a hatalom a jelenlegi állapotokon.

A Századvég-tanulmányról még annyit, hogy jelen pillanatban csak a Kontra hasábjain hozzáférhető, a Századvég saját oldalán nem – a Kontrán január 27-i dátummal jelent meg, tehát kitehették volna magukhoz is, de ez nem történt meg, ami vagy jelent valamit (mondjuk, hogy nem büszkélkednek vele, mert rosszak a hírek) vagy sem.

Akkor essünk neki. A tanulmány címe mellbevágó, mármint a kormány hívei számára:

„Egyoldalúvá váló online hírvilág: az internetes hírfogyasztás közel 80 százaléka ellenzéki médiumokon zajlik”

Alcím:

„Valóban beszélhetünk kormányzati médiatúlsúlyról Magyarországon?”

Az is jó alcím lett volna, hogy:

„A KESMA-val adtunk a falnak egy nagy pofont”

de valamiért ezt a lehetőséget kihagyták. Viszont keményen szembenéznek a tényekkel:

„A Digitális Közönségmérési Tanács és a Gemius által közzétett, nyilvános forgalmi adatok tanúsága szerint a 20 legnagyobb online közéleti/politikai híroldal által generált forgalom 75-80 százaléka ellenzéki orientációjú felületeken zajlik – akár a napi látogatások, akár a letöltött oldalak számát vizsgáljuk. (…) A nagymintás adatfelvételek kutatási eredményei arra világítanak rá, hogy az elmúlt tíz évben ellenzéki orientációjúvá vált médiumok törzsközönsége is ennek megfelelően alakult: azaz döntően ellenzéki szavazókból áll. Az oldalak egyes híreinek teljes heti, havi elérése ennél persze jóval szélesebb, de maguk a lapok igazolhatóan egy szűk, politikai törzsolvasó táborhoz beszélnek.”

Elvtársak, álljatok a fejetekről a talpatokra, ahhoz beszél a sajtó, aki olvassa. Ha és amennyiben létezne ez a szűk, politikai törzsolvasói tábor, és akadna olyan sajtótermék, amelyik csak ezeknek ír – különben akad, a pártfinanszírozású lapok, csak azok nem szerepelnek a felmérésetekben – akkor ez épp azt jelentené, hogy a szűk szekértáboron kívül más nem olvasná őket (kedve sem volna hozzá), tehát nem nőne a forgalom, hanem csökkenne, ezekre a táborokra redukálódna. Amelyek lélekszáma nagyon messze van az összes olvasók 70-80 százalékától, én nem is becsülném magasabbra ezeknek a „pártos szellemeknek” az arányát 10-15 százaléknál a teljes olvasói körben. Szóval: nem, nem ez okozza az arány állítólagos eltolódását.

„A Századvég közvélemény-kutatásai konzisztensen jelzik, hogy 2020-ban, a koronavírus járvány okozta új társadalmi helyzetben, az internet átvette a vezető szerepet a közéleti-politikai információfogyasztás frontján, előidézve ezzel a korábban meghatározó hagyományos médiumok (rádió, televízió, nyomtatott sajtó) részleges vagy közel teljes visszaszorulását.”

Édes urak: magatok tehettek róla. A zárlatok nem kedveznek a nyomtatott sajtónak, a rádiót, tévét magatok tettétek elviselhetetlenné – ha az ember választhat, hogy mit eszik inkább, romlott halat a gyári étkezdében, vagy elkölti az ebédpénzt bárhol máshol és bármi egyéb ételre, lehet, hogy szabd ég alatt ebédel majd, mondjuk lángost, de kevés embert tudnék mondani, aki ilyen helyzetben a romlott hal mellett tenné le a voksát. Ha az olvasó a világhálón elégíti ki a hírigényét mert nem tetszik neki a hivatalos kormánymédia menüje, akkor előbb azt nézném meg, miből főznek ott a szakácsok, aztán azt, hogy miképpen.

„A Századvég felmérése az egyes portálok törzsolvasó táborának azokat tekintette, akik elsődleges online hírforrásként az adott oldalt jelölték meg. Ezek alapján a legnagyobb törzstábora jelenleg az Origonak van (az internetről tájékozódók 16 százaléka tartozik ide), a második az Index (12 százalék), őt követi a Hvg, a 24.hu és a 444 nevű blog.”

A 444 nem blog, csak ti nevezitek annak. Folytassuk, mert egyre szebb.

„Ezen felül a Századvég összeállítása rávilágít arra, hogy novemberben az oldalletöltések 74, illetve a látogatók 78 százaléka ellenzéki médiumokhoz kötődött. Ezzel szemben a jobboldali, illetve közszolgálati sajtótermékek „részesedése” az oldalletöltések tekintetében 26, a látogatókat vizsgálva 22 százalék volt a hónapban. (…) Kijelenthető, hogy az egyéb jelentősebb híroldalak törzsközönségének összetétele nagyobb mértékben igazodik az adott médium politikai orientációjához. Ennek megfelelően a Hvg törzsolvasóinak 75 százaléka ellenzéki szavazó, a 444 esetében ez az arány 73 százalék. Az Index körül kialakult botrány során távozott újságírókból nemrég alakult Telex nevű oldal olvasóinak 88 százaléka ellenzéki orientációjú. A 24.hu törzsközönségének 60 százaléka ellenzéki szavazó.”

Alapvetően látszik a sandaság a felmérés módszertanában, ugyanis a Századvég mondja meg, mit tekint ellenzékinek, és gyakorlatilag mindenkit annak tekint, aki egy kicsit is kimaradt a kormány végbeléből. Ez a statisztika akkor is szánalmas önigazolás, ha látszólag kedvező eredményt mutat a valódi sajtó számára. Teljesen világos, hogy a két záró mondat elé írták az egész magyarázkodást, és ez a két mondat így szól:

„Összegezve elmondható, hogy az online média térnyerésének ténye, valamint az e körbe tartozó ellenzéki médiumok mennyisége és látogatottsága cáfolja tehát a jobboldali médiatúlsúlyt vizionáló állításokat. A médiafogyasztási szokások átrendeződése révén kialakult sajtóviszonyok sokkal inkább az ellenzéki orientációjú médiumok javára billentik a mérleg nyelvét.”

Tehát, magyarra fordítva:

„Felvásároltuk majdnem az egész magyar sajtót, oszt mégsem olvassák, de erről nem mi tehetünk, hanem a járvány miatt átrendeződő médiafogyasztási szokások, továbbra is kérjük a fizetésünket, esetleg némi emelést is elfogadunk, elvégre nagyon szép magyarázó tanulmányokat tudunk írni arról, miért vagyunk működésképtelenek.”

A felmérés adatai szerintem sántítanak, gombhoz varrták a kabátot, sőt, inkább pitykéhez a cifraszűrt, de lényegében tényleg lehet olvasottabb a nem-kormánysajtó a kormánysajtónál. Azért használom ezt a kifejezést, mert az „ellenzékiség” fogalma Magyarországon kizárólag a kormányoldal számára egyértelműen értelmezhető: nekik minden ellenzéki, ami nem azonos velük. Ha azonban nem kormánypárti az ember, olyan hitviták kerülnének elő az „ellenzékiség” meghatározása során, amikbe én sem most, sem máskor nem megyek bele. Maradjunk annyiban, hogy létezik még egy, orgánumok számát nézve kevés, olvasottságában viszont erős nem-kormánypárti sajtó. Egyelőre még van.

Hogy ez mennyivel olvasottabb a kormánymédiánál és miért? Urak, tekintsétek csak azt, hogy mindegyik kormánylap ugyanazt írja, ugyanazt hazudja. De szó szerint, épp tegnap mutattam be, hogy miképpen került egy álhír szövegazonosan a V4NA-ból az Origóba, Origóból Hirado.hu-ba, onnan meg mindenhova. Hiszen a KESMA dolgozói egyrészt kötelesek átvenni ezeket az anyagokat, másrészt nem bolondok dolgozni, ügyeknek utána menni, fáradni, ha egy egyszerű schmitteléssel is túl lehetnek a napi normán. És az is szempont náluk, hogy Origóból, V4NA-ból átvett anyagból nem lehet baj. Tehát a kormánylapok tartalma uniformizálódik, de szó szerint. Ki lesz az a bolond, aki nyolc sajtótermékben, vagy akár többen is elolvassa ugyanazt? A címről felismeri és megy is tovább, meg sem nyitja.

Ráadásul, míg a nem-kormánysajtó események, hírek mentén dolgozik, például ma fontosak lesznek az oroszországi tüntetések, és fontos lehet a vendéglátósok demonstrációja a Hősök terén (ha szétverik, abszolút prioritás lesz), addig a kormánysajtónak bizony trendek, kampányok mentén kell dolgoznia, elvárások mentén, gyakran ők is kell kitalálják, mit várnak tőlük. Ha egy kormánylap azzal vádolja X. ellenzéki politikust vagy civil aktivistát, hogy 1923-ban kerékpárt lopott az indonéziai Kandong Bandoeng piacterén, akkor két órán belül mindegyik biciklitolvajnak nevezi, akkor is, ha most múlt negyven és a dolog messze a születése előtt nem történt meg. Ez sem vonzza az olvasók széles táborát.

A nem-kormánysajtó foglalkozik a reális problémákkal, a kormány ezeket a politika részévé teszi, minek következtében a sajtója nem foglalkozhat velük azon kívül, hogy tagadja a létüket is. Náluk nincsenek országos bajok, amik vannak azokat a kormány megoldotta, vagy éppen most oldja meg, és különben is mindenről Soros tehet. Ez sem olvasócsalogató.

Röviden összefoglalva: ha a nem-kormánysajtó olvasottabb a kormánysajtónál, az azért van, mert a valódi sajtó a világ tízezer dolgáról szól, tőle telhetően hitelesen, a kormánysajtó meg csak a kormányról és az ő szempontjaikról.

Persze, hogy unalmasabb.

Hátra van még a lenini „sto gyélaty”, a „mi a teendő” kérdése. A Századvég tanulmánya nem mondja ki, de mintha azt sugallaná, hogy ez mindig így lesz, míg létezik a nem-kormánysajtó, mert a dolgokat jobban csinálni, mint a mostani KESMA-garnitúra teszi – nem lehet.

Van egy rossz hírem.

Ha eltűnne minden sajtótermék a kormánymédián kívül, annak az olvasottsága nem javulna pár – mondjuk öt – százaléknál többel. Ugyanis ami rossz, az akkor is rossz, ha nem lehet mást kapni. A lócitrom nem lesz franciakrémes attól, ha a cukrászdák kötelesek árulni és lócitromon kívül semmi egyebet nem tarthatnak.

A lócitrom mindig lócitrom marad, akárminek is nevezzük. Akárhogyan csomagoljuk, formázzuk, színezzük, ízesítjük.

Tehát a nem-kormánysajtó ellen rövidesen várható támadásnak nem lesz semmi haszna, azon kívül, hogy páran kapnak egy kis honoráriumot érte – a kormánysajtóban.

Tetszettek volna megtanulni ezt a szakmát, a fejük se fájna. Meg méltóztatnának legalább picit tehetségesek lenni.

Látjuk: a „mi a teendő” kérdésére valószínűleg további pusztítás és rombolás lesz a válasz, egyszerűen azért, mert másra nem képesek.

Van ez így „mozgalmak égető kérdései” esetén.