Szele Tamás: Facebook-törvény a láthatáron

 Kongatom én itt a vészharangot már hónapok óta, kongattam tegnap is, előbb is, csak sokat nem ért: ha nem épp a tegnapi számban foglalkoztam volna újból a tervezett magyar Facebook-törvénnyel, meg sem mukkannék, de ritka az, hogy jóslat ilyen gyorsan és pontosan teljesüljön.

Amit tegnap délelőtt még az én pesszimista képzelgésemnek lehetett volna mondani, délutánra rideg valósággá vált: Varga Judit délben bejelentette, hogy tavasszal beterjesztik a Facebook-törvényt, ráadásul pont úgy, ahogy sejtettem volt, az Uniót szándékosan megelőzve – hiszen így olyasmi is lehet benne, sőt, olyasmi lehet a fő célja, ami az Uniónak esze ágában sincs. Lássuk, mit írt az igazságügyek minisztere?

„Elkezdjük

Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik.

Továbbra is együttműködünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében. Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül.

Lekapcsolhatóak a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok, valamint állami vezetők is.

A szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül!

A szabadságot ritkán adják ajándékba. Most a digitális szabadságért is meg kell küzdenünk!

Hajrá Magyarország!”

Ez azért sok mindent mond az értő olvasónak, és keveset annak, aki csak átfutja. Kezdjük azzal, hogy természetesen gyorsabban kell lépjenek, csak épp nem a „zemberek” érdekében, hanem a 2022-es választási kampány miatt. Ugyanis az Unió malmai lassan őrölnek, ha nagyon biztosan is, ebből a magyar kampányra nem lenne szabályozás – márpedig kötelező jellegű szabályozást tervez az Unió, nem irányelvek kibocsátását, amit a tagállamok szabadon értelmezhetnek. Az igaz: leginkább gazdasági és szerzői jogi szempontokat figyelembe véve, és teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy Juditkának vagy Zolikának hány lájkolója tűnt el. Márpedig ha eltűnnek, Juditka sír és haragosan toppant a kis lábával, mitől is törvényt kell hozni, uniós szabályozástól függetlenül, azzal mintegy párhuzamosan: a magyar felhasználóra így két szabályozás is vonatkozik majd, az itthoni törvény is, meg a nagy, közös szintén. Nem könnyebb lesz majd nekünk, hanem nehezebb.

A törvényjavaslat indoklása megint leginkább egy haragos, toporzékoló hisztériára emlékeztet, nem higgadt érvelésre: azt mondja ugyanis a miniszter, miszerint „önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül.”

Van egy rossz hírem: ez nem igaz. Sőt, a tudomány mai állása szerint senki sem kapcsolható le az online térből. Az online tér nem a közösségi oldalakból áll. Azok is az online térben vannak és még tengernyi más dolog szintúgy: a közösségi oldalak egyfajta szolgáltatást kínálnak. Az, hogy ez a szolgáltatás meglehetősen szükséges a mai világban, más kérdés: de ha valakit teljesen tilt a Facebook, attól még vígan élheti az online életét, kötheti az üzleteit más oldalakon. Sőt, elárulok egy apróságot: tőlünk nyugatabbra a Facebook már idejétmúltnak számít, lassan a Twitter is (bár ez nagyban köszönhető Donald Trumpnak) csak a kisszerűbb viszonyok között egyeduralkodó Mark Zuckerberg felülete. Csak nálunk számít „a modernitás csúcsának”. Ezernyi más közösségi oldal létezik, ha például olyasmit reklámoznék, amivel fiatalokat célzok meg, tudnám a titkot: irány a TikTok. De sem a Facebook, sem a Twitter, sem a TikTok nem az online tér. Egymás mellett léteznek benne, de nem kizárólagosan. Hiszen csak az elmúlt hetekben annyi magyar közösségi oldal indult, hogy lassan már számát sem tudom, azok hol vannak? Nem az online térben?

Annak viszont, aki politikai propagandára akarja használni az online teret, és magyar a célközönsége, persze, hogy a Facebook és talán a YouTube „az” online tér. Hanem itt bizony kilóg, nem csak a lóláb, de az egész ménes is.

Semmi mást nem szeretnének elérni a nagy techcégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést? Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik? Ne tessék mondani... hiszen épp ez a lehetetlen. Nem követelhetem a Queen Elizabeth óceánjárótól ugyanazt, amit egy kajaktól: ahol a kajak vígan jön-megy, a nagy luxushajó megfeneklik. A kajakban nem lehet százakat, ezreket szállítani, de könnyen fordul és gyors: az óceánjáró lassan fordul, lassan is jár, de rengeteg ember elbír. Egyszóval, ha a kettőtől ugyanazt kérjük, ostobán cselekszünk. Ha én veszek a sarkon egy szendvicset és ne adja Isten, romlott, visszaviszem és kicserélik szó nélkül. De ha megrendelek valamit egy világcégtől, mondjuk veszek az Amazonon egy pendrive-ot, és azzal van baj: jóval lassabban cserélik ki. Ugyanis több a vevő és így több az adminisztráció is.

Ugyanígy, ha valakinek élete fő műve az az öt soros poszt, amiben a gonosz Amálka szomszédasszonynak kíván mindenféle fájdalmas és undorító betegségeket majd nyomorult halált, mert nem adta vissza a mákdarálót és amelyet a hangneme miatt levett a Facebook, annak a reklamációjával nem azonnal fognak foglalkozni, mert beesik ilyenből napi nyolcmillió. Majd utánanéznek akkor, amikor. Vagy – esetleg – akkor sem, és nem fogja megtárgyalni hatalmas ordítozások közepette az amúgy is agyonterhelt moderátor Amálka vérlázító bűneit a reklamáló Malvinkával. Nincs rá ideje, ereje, kapacitása.

Ez márpedig a jövőben is így lesz, azzal a különbséggel, hogy a sok Malvinka magyar jogi fórumhoz fog fordulni a panaszával, és ez a magyar jogi fórum dönt, határoz egy külföldi magáncég magyarországi üzemelési gyakorlatát illetően, majd elönti a magáncéget a magyar törvény szerint rájuk nézve kötelező határozataival. Csoda lesz, ha egy ilyen törvényi lehetőséget bármilyen közösségi oldal szó nélkül elfogad.

A szándékos ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás nem maradhat következmények nélkül? Na, nem lennék most az Origo vagy a Pesti Srácok munkatársa, így is métermázsával mérik náluk a vesztett sajtóperek aktáit. Vagy arra tetszik gondolni, hogy ha valaki gyűlöletbeszédet oszt meg, és azt másvalaki jelenti, levéteti, maga a jelentés lenne a szándékos, ideológiai alapú károkozás? Igen, nagyon pofátlan dolog, hogy az áldozat jajgat és panaszkodik, miközben rugdalják. Ahelyett, hogy megköszönné, ahogy el tetszenek várni.

Vagy mégis, mi a csodára tetszik gondolni, arra, hogy kevesebb lett a lájkolója, emögött sejt ideológiát? Arra még nem gondolt, hogy az eltűntek álprofilok vagy szélsőségesek lehettek, akiket egyéb érdemeik miatt tiltottak ki a Facebookról, ugyanis nem főállásban, éjjel és nappal az ön oldalának rajongói, van nekik saját, külön életük is? És művelhetnek tilalmas dolgokat is? Egyáltalán: körmére néznék a politikusok Facebook-oldalait adminisztrálóknak, mert nem egyszer derült már ki, hogy vették a lájkolókat, pénzért – olyan is volt, hogy egyszerre félmilliót vettek, Hátsó-Indiából.

De mindez nem számít, beterjesztik a törvényjavaslatot.

Ha meg beterjesztik, meg is szavazzák.

Ha pedig megszavazzák, ne csodálkozzunk, de semmin sem.

Akkor lesz majd csak a cudar világ, amikor megtorpedózzák a közösségi oldalak magyarországi működését, és nem, nem a politikában jön a baj.

Hanem a magánéletben és a gazdaságban. Távol élő, távol dolgozó családtagok veszítik el a kapcsolatot egymással, lehetetlenné válik az üzleti kommunikáció nagy része, de akár a külföldi telefonhívások is gondot okozhatnak majd. És ezeket a szolgáltatásokat nem fogja egyhamar és elfogadható minőségben pótolni semmilyen, kutyafuttában összedobott magyar és nemzeti platform.

Nagy vihar kerekedhet még ebből.

Nem kéne próbálkozni vele, meg kéne várni az Uniót.

Csak mivel az Uniónak nem azért fontosak a közösségi oldalak, amiért a magyar kormánynak: hát sietnek.

Elébe mennek a viharnak.

Az ő bajuk lesz, ha megáznak vagy megüti őket a mennykő.