Gaál Péter: Az a legszörnyűbb (Lilith és a Facebook)

 „Hatalmas hímtagját belém akarja döfni! És az a legszörnyűbb, hogy már én is alig várom.” Az egyik fehér baba, Cseh Tamás-Bereményi szavaival, a sok régi lányok egyikének egyik mondása volt a régi életemből. Van több is, igen figyelemreméltók is, például az, hogy az ember csak és kizárólag szexus révén ismerhető meg, ne vesézzük, mert még a bevezető mondat is csak illusztráció.

Mi több, kontraillusztráció.

Ha már a nemiségből vettük kezdő hasonlatunkat, vegyük a következőt is onnét, hiszen az mindenkit érdekel. Még az öreg, impotens bácsikat is, a legelvontabb filozófusokat is, ennyiben tökéletesen igazat adok Freudnak. (Tovább is lehet menni, sokkal mélyebbre, a szimbolikától egészen Platónig és az androgünosz kontra günandromorfig – teljes férfi és teljes nő, kontra fél férfi-fél nő egy személyben –, a táplálkozással való összefüggésekig – „az alsó szájam”, mondta nekem egy hölgy, később már nem emlékezett rá, pedig fején találta a szöget, azonban ez az írás nem ezekről szól.) Tehát az mindenkit érdekel, ha tagadja, ha nem, ha foglalkozik vele, ha nem. És ha mégsem érdekli? Ha azt mondja, hogy nem érdekli? Akkor ő a Buddha. Héber aspektusban Adam Kadmon. Ádám, Évával még/már enmagában. Ádám, minden lehetségessel enmagában, vagy...

Vagy?

Vagy csak nem érti, miről van szó.

Volt a Bartossal (Bartos Tibor műfordítóval) egy közös barátnőnk (sőt, két közös, kivel nem? kérdezik Önök, hát no igen, a fentebb említett szerzőpárostól a Muzsikás együttes alapítójáig elég sok mindenkivel, azok ilyen idők voltak, bizonyos értelemben még a kezdeti Fidesszel is, bár a „barátnő” kifejezés barokkos túlzás ezekre a röpke-felületi viszonyokra), a Szöcske (Bartos Szöcsöknek hívta). Szöcske akkor a ferencvárosi rendezőpályaudvarnál levő női vasúti munkásszállón, közkeletű nevén kancaszállón lakott, Bartos számára női mivoltán és hasonló gondolkodásán kívül ez tette érdekessé, az a vándorló, örökké nyughatatlan magyar paraszttípus, aki a vasút gerincét adta, mozdonyvezetőktől és kalauzoktól a kocsirendezőkig vagy sarusokig. Az aktusok helyszínét illetően – a Széchenyi fürdő kabinjától az autóig vagy a töltésoldalig minden megfelelt neki – ugyanúgy nem volt finnyás, mint a résztvevők létszámát és nemi identitását illetően, sőt. A biszexuális-meleg asszisztenciát szerette legjobban, azt az édes hármast, amelyben azt is dugják, aki őt dugja, mondta nekem egy ízben. Ne finnyogjanak, azt amúgy sem érdemes, a világba merülve hamar bepiszkolódik bármely glaszékesztyű, már, ha a csak tudomásul vehetők a „piszok” kategóriájába soroltatnak, és nem is folytatom, már csak azért sem, mert

ez volt maga a hasonlat.

Hogy azt is, aki minket.

Itt érkeztünk el a Facebookhoz, Varga Juditkához és Apáti Bencéhez. Nem, a balett-táncosok se mind melegek, utóbbi se győzi cáfolni, nem is tételezném fel róla, még annak ellenére sem, hogy láttam én már karón, mit beszélek, ereszcsatornán fideszest. Két tökéletesen heteroszexuális lény mindannyiunk Facebookjával való nexusáról van szó, plusz a saját nexusunkról ugyanazzal. Egy számomra abszolút ellenszenves szájú nőszemélyről és egy számomra tulajdonképpen rokonszenves fiatalemberről, plusz egy közösséginek mondott portálról. „Ellenszenves szájú?” Mármint, amiket mond, hogy azok ellenszenvesek-e? Igen, de egy szót se kellene szólnia, nekem akkor is ellenszenves szája volna. A mimika. Ahogy tartja. Nem önmagáért ellenszenves, hisz rengeteg embernek van hasonló szája, hanem ahogy – a mimikája részeként – viseli. Megfigyelték már, hogy az emberek nem csak szektánként, hanem akár koronként is másként néznek ki? Hasonlítanak egymásra. Akkor is hasonlítanak, ha nem hasonlítanak. Ugyanazt a szellemet képezik le. Még hasonlóan nyiratkozniuk vagy öltözködniük se kell. A focicsapatok kemény magja akkor is hasonló karakterekből áll, ha „úgy önmagában” mindenkinek más vonásai vannak. Még a különböző focicsapatok kemény magjai is hasonlítanak egymásra. Nem úgy, ahogy egy református vagy katolikus, mert ők éppen hogy nem hasonlítanak, ez pedig nem azt tükrözi, hogy itt valami ellentmondás van, hanem azt, hogy a foci esetében mindegy. Szerintem nekik is mindegy.

Ide vetette őket a sorsuk és hajlamuk. Hajlamuk és sorsuk, így pontosabb.

Nos hát, az a feneség, hogy ami a Facebookot illeti, még ennek az ellenszenves szájú, finoman fogalmazva kicsit karrieristának tűnő, számomra inkább a günandromorfok családjába sorolható nőszemélynek és a rokonszenves, heteroszexuális fiatalembernek is igaza van. És nekünk is igazunk van. Dugnak minket. Csak hát ebben az aktusban... mi vagyunk legalul. Mi vagyunk Szöcske. Nono, pirít rám a szemes-füles Olvasó. Csak szöcske? Vagy Szöcsök, legyen már barátibb. Hát, nem. Ez az egész dupla perverziója. Hogy minket nem csak az dug, akit szintén dugnak.

Minket mindenki dug.

Hatalmas hímtagjával, hahotázik az Olvasó. „Alig várod?” Én ugyan nem. Valószínűleg Önök sem. „Akkor ki?” Hát ez az. Ettől döglik a légy, hogy ki várja, és mit vár. Ugyanis aki várja, mert várják, higgyék el nekem, ha ugyan nem tudják máris, szóval, aki várja, nem azt várja, amit érezni fog. Nem a Szöcske-féle szendvicset. Eddig még a fantáziája se terjed, s ha mégis, csak titokban terjed, a felhőbe vesző karó tetején, ahol üldögél, ezúttal nem egy ekivel teli hátizsákkal, hanem egy szimpla laptoppal.

Ez a varjú sem ismeretlen már nekünk.

Nos hát, aki várja, günandromorf mivoltában a legszentebb patriarchális hagyományoknak megfelelően várja, amit Esterházy Péter is belevett „Bevezetés a szépirodalomba” című könyvébe, nincs már meg nekem, így marad az emlékezet: „Hát ki baszik itt, én vagy te?”

Csak ő szeretne, na.

Mindent meg is tesz érte, hogy így legyen. Lefelé még menne is, ott vagyunk mi, de sajnos felfelé kicsit bajos lesz, ugyanis... ugyanis az egész így összességében mégiscsak a kancaszállói szendvics. Nem az erős kan(ca), azaz günandromorf két nővel, hanem sajnos, csak eggyel. A másik csak úgy látszik, mintha az lenne. Ha már elénk került a héber misztika, ő bizony nem Éva, hanem Lilith. És ha mégis megpróbálja, ami már Ádámnak se sikerült?

Akkor úgy is fog járni.

Mert mi is lehet? Nem szabályozhatja Varga Judit a Facebookot és társait a maga hatáskörében? De, szabályozhatja, persze nem ő mondja majd ki a végső szót, hanem a Főnök, aki egyrészt sokkal körmönfontabb nála, másrészt azzal is tökéletesen tisztában lehet, hogy Juditunk hosszú távon mire pályázik. Ha tehát Ő áldását adja valamire, azt minimum két csapásnak célszerű felfogni. Két erős csapásnak, olyasminek, mint ami mellett a lengyel származású, Gulagról előkotort Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij szovjet marsall kardoskodott Sztálin ellenében a német keleti arcvonalat ennek jóvoltából végképp összeroppantó Bagratyion hadművelet tervezésénél.

Politikai taktika terén Ő jóval tovább lát a saját orránál. Jó, nem jóval tovább, de egy lépéssel mindenképpen tovább. Pont annyival, amennyivel a többiek nem.

Könnyű nyári szórakozások ezek neki minden évszakban, csöpp semmiségek. Mérget vennék rá, hogy kifejezetten élvezi őket. Ezek lehetnek számára a többi, hozzá hasonló kaliberű külföldi profigecivel folytatott kölcsönös átveréssorozatban a felüdülések. A Vozsgy is élvezte az ilyeneket, és legjobb (természetesen magyar) tanítványa, Rákosi Mátyás is, olvassanak csak utána például Rajk László letartóztatásának.

Mert mi lehet? Életbe lép a „szabályozás”. A misszionárius-pózba helyezkedő Judit szemszögéből mint a Vezér által megszentelt házasság elhálása, amelyben mi vagyunk az ara, ettől kezdve mi övéi, nem pedig Cukorhegyié. Nem lennék most Cukorhegyi helyében, mondaná Virág elvtárs. Mintha Cukorhegyi is alul lenne, és nem Juditkát izélgetné közben, mintegy jelképesen, Isten ments, hogy valóságosan, hiszen ő férfi is, plusz férjezett, tisztességes keresztény asszonyság. De Cukorhegyi, szóval Cukorhegyi nem csak őt, hanem

minket is izélget.

Cukorhegyi felől nézve más ez a szendvics. Momentán ő a szuperférfi, nő nélkül. Az elmetszettség (latinul „secare”) állapotában, mint az Éva utáni Ádám, amely állapotot serényen igyekszik reparálni.

Namármost Juditka a „szabályozást” a szimpatikus balettáncos fiatalember hathatós segítségével úgy prezentálja, mintha csupán azt nem akarná, hogy meg legyünk dugva. Az ő fallosza igazán nem számít, különben is nő, mindenki láthatja. Hogy minket is szabályoz egyúttal, mármint a kormánypropagandával ellentétes tartalmakat, az valahogy elsikkad. Ő úgy gondolja. A Vezérnek dupla élvezet. Ő is szuperférfi, nem csak Cukorhegyi. Szerintem a vagyona se lehet sokkal kisebb, ha kisebb egyáltalán. Jó, az nincs a nevén, pardon, vélhetően nincs, hisz fikció ez az egész így, mint Putyin palotája. Ha rosszul sül el, az egy szög Judit jövőbeni politikai koporsójába. Sztálin mind a tíz ujját megnyalná egy ilyen helyzetért. Most aztán lehet mit dédelgetni és ízlelgetni előre. A Vezér is szeret más szájával beszélni, Neki ugyanúgy szüksége van szócsövekre, ahogy Mózesnek szüksége volt Áronra, vagy az Úrnak az ő prófétáira. S ha jól sül el? Akkor meg leszünk zabolázva, járulékos elemként pedig nézhetjük az ő hirdetéseiket óraszámra. Egy merő orbitális erekció az egész.

Az sem utolsó mulatság, hogy Robin Williams-t idézzem a Holt költők társaságából.