Szele Tamás: Leülsz és írsz
Olyan van viszont, hogy megírom, és ha nem vigyázok, le is ülhetem.
Az viszont őket már nem érdekli, nem is hiszik. Amerikai filmeken nőtt fel mindenki, úgy gondolják, ha az embernek történetesen igaza van, a bíróság felmenti, még ha kicsit koccant is a törvénnyel. Dehogy menti. Még Amerikában sem mindig. Ott is csak a filmekben. Illetve...
Illetve, két tegnapi eset kapcsán szeretném megvilágítani, hogyan is van ez. Szóval egy csomó más lehetőség is van, nem csak az, hogy leül az ember, megírja, és aztán vagy elintéződik, vagy nem intéződik, vagy leüli.
Például ott van a Zummer-ügy. Röviden: arról van szó, hogy április 21-én egy Zummer Fülöp álnevű szerző írt a Magyar Nemzetben egy igen rövid ám annál penetránsabb hangú szösszenetet Szabó Tímeáról. Az egész tizenkét sor, lehetne idézni, de nem teszem, mert nem érdekes most számunkra. Az sem érdekes, a szerző, aki álnéven förmedt, mi okból haragudott Szabó Tímeára, a használt és minősíthetetlen jelzők sem érdekesek, minket most az érdekel, mi történt, miután Szabó Tímea ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Sosem találnák ki, szerintem tévedésről lehet szó: a rendőrség fogta magát, és kinyomozta, ki volt az elkövető. De még a társtettesét is megtalálták.
Nem viccelek, én is azt hittem, hogy ilyen csak a mesében van.
Tudni kell, hogy normális körülmények között a sajtónak még a törvény is előírja, hogy ha csak nem egészen különlegesen súlyos törvénysértésről van szó és nem bírósági végzést felmutatva kéri a nyomozó hatóság, akkor kötelesek vagyunk védeni a szerzők és az informátorok anonimitását. Ennek van veszélyes oldala is, mert egy-egy anonim informátor képes olyan sületlen őrültségekkel előállni, amiknek még az ellenkezője sem igaz, szóval mindent ellenőrizni kell, az ilyesmi inkább arra jó, hogy megtudja belőle az ember: hol is kéne érdeklődni, tapogatózni, és mivel kapcsolatban.
De ha egy főszerkesztő nem akarja kiadni az informátort vagy a szerzőt, akkor – mondom, ha csak nem extrém súlyosságú esetről van szó – nem is fogja. A magyar kormánymédiában például az a gyakorlat, hogy a főszerkesztő megesküszik, miszerint fogalma sincs, hogyan került a lapba az inkriminált szöveg, úgy tesz, mintha nem tudná, a bíróság és a nyomozó hatóság meg úgy tesz, mintha elhinné. Független oldalon ilyenkor elővesszük a sajtótörvény szövegét, és azzal érvelünk.
No, itt sem egyik, sem másik nem történt, hanem egyenesen megmondták a rendőröknek, hogy az írás szerzőjét valójában Szikszai Péternek hívják, és a közzétételt Toót-Holló Tamás főszerkesztő hagyta jóvá. Mondjuk ezt egyetlen ember mondhatta így meg – maga az érintett főszerkesztő. Ilyenkor mi lesz?
Ilyenkor független lap esetében kiderül, hogy beborult, ugyanis az első eljárás keretében bukik egy nagyot a lap, az a nem biztos, hogy csak bírságot kell fizessen vagy még kártérítést is, de az első eljárás mindig a lap ellen indul. A másodikat indíthatja a sértett a szerző ellen, kártérítésért, és abban már nincs szükség tárgyalásra, azt megítélik minden hercehurca nélkül, hiszen már született jogerős ítélet az ügyben. Mármost itt tízmilliók zúgnak a levegőben, kevés független lap áll úgy Magyarországon, hogy ennyit veszíthessen – a legtöbb meg is szűnne ekkora bukástól.
A kormánymédia meg mellényzsebből szokott fizetni, ha elítélik, csak arra vigyáznak általában – példa rá a Donáth-család elleni rágalomhadjárat is – hogy a szerző ne sérüljön. Jó mameluknak párja nincs, kelleni fog később is. Itt és most nem vigyáztak. De az is igaz: Zummer-Szikszai nem kicsiny halacska. Mit tudunk róla a 444 nyomán?
„Szikszai korábban volt vezérigazgató-helyettes a Hír TV-ben és hírigazgató az Echo Tv-ben, illetve főszerkesztő-helyettes a Magyar Időknél. Szikszai a Hír TV-ben formálisan vezérigazgató-helyettes volt, de operatívan ő vezette a társaságot. A Zummer Fülöp álnevet nem először használta: amikor a Hír Tv a Simicska-Orbán konfliktus miatt éppen kormánykritikus volt, a Magyar Időkben sorra jelentek meg gyalázkodó cikkek a csatornáról Zummer neve alatt. Egy 2017-es 24.hu-s cikkben a Hírt Tv akkori vezetője, Tarr Péter célzott is arra, hogy a stílusa alapján Szikszai lehet a szerző.” (444)
Tapasztalt mocsári hajóst látunk, nem is szegény embert, meglehet: tudatosan vállalta a dolgot. És akkor most mi történik?
Kitalálták: semmi. Szikszai-Zummer egy ideig más nevet használ majd, gazdát cserél egy-két hétjegyű összeg bírságként, kártérítésként, a helyreigazítás-bocsánatkérés vagy megjelenik, vagy sem, vagy éjjel kettőkor jelenik meg az online felületen, az időjárás-jelentés alatt és öt percre, ezen kívül semmi több nem várható. Más emberek, más lapok belerokkannának: ők ki fogják bírni.
Ugye, hogy van olyan, amikor történik is valami, meg nem is?
Ezzel csak azt akartam bemutatni, hogy ha „leülök és megírom”, csak épp elírom magam, nekem felelni kell az írásomért, amint nekik is: de van olyan felelősség, ami engem tönkretenne, más viszont meg sem érzi. Azért kell vigyázni, mit ír meg az ember és hogyan.
De mi van olyankor, amikor régóta ismert tényt nyomoz a rendőrség?
Szintén tegnapi hír, miszerint nyomoz a rendőrség az Átlátszó bicskei drónvideója után, és az ügyben munkatársukat, valamint a Magyar Hang újságíróját tanúként idézte be a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya. Ez az a történet, amikor Mészáros Lőrinc bicskei birtokán különböző páncélozott katonai járműveket fotóztak a levegőből, szám szerint kettőt, az egyik azonosíthatatlan, a másik valószínűleg egy ócska BRDM-2, harci értéke nulla, talán azért vehette meg a tulajdonosa, mert kétéltű. Vagy mert ilyesmit gyűjt, bár az elég drága mulatság. De a másikról is biztos, hogy nem Armata harckocsi, valami, az előzőhöz hasonló ócskavas lehet. Pár millióba szoktak kerülni ezek a játékok. Azonban a Mészáros tulajdonában álló Búzakalász 66 Kft. feljelentést tett tiltott adatszerzés miatt.
Nagy kár, hogy az eredeti írások már tartalmazták, miszerint a videó Hadházy Ákostól származik, ő készítette a fotókat is, tehát felesleges kutatni az eredetüket. Mit tesz ilyenkor a hatóság?
Igen, nyomoz. Nyomozza, ami az orra előtt van, leírva, fehéren-feketén, mi több, amiről a vegzatúra hallatán bejelentést tett maga Hadházy Ákos is a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon. Ráadásul az ügy társadalmi veszélyessége körülbelül nulla, legfeljebb annyit tudott meg belőle a nagyközönség, hogy Mészároséknál valaki élőben szereti játszani a World of Tanksot. Élőben, de nem élesben, mert még baja esne. Az ügyben nemzetközi újságíró-szervezetek tiltakoztak, Hadházy vállalta, mit lehet még itt nyomozni?
Azt, ami nyilvánvaló. Az már a bíróság dolga lenne, hogy a fotók közlését és annak felelősségét minek találja, de a tiltott adatszerzés nem a szerkesztőségeket terheli. Őket maximum a közlés felelőssége terhelheti. Olyan törvény meg tudtommal még nincs, talán csak jövőre lesz, hogy ha Pityi Palkónak van egy páncélozott harcjárműve, az hír, de ha Mészáros Lőrincnek van, az nem hír.
Akkor hát mit látunk? Azt, hogy olyan is van, amikor a kollégák „leültek, megírták” és most mindenképpen lesz valami, de velük, és ettől a valamitől semmi jót ne várjunk. Még a legjobb, ami történhet, hogy hosszas tárgyalások után felmentik őket. Pedig sem becsületsértést nem követtek el, sem nem másították meg az igazságot, ellenkezőleg: még fotókkal bizonyították is, amit írtak.
Lám, tehát most abból van a baj, hogy mindenképpen igaz, amit nyilvánosságra hoztak.
Az előző esetben meg egy rágalomária sem jár majd túl komoly következményekkel.
Hej, ha úgy lenne, hogy csak „leülök és megírom”, aztán megoldódik a dolog így vagy úgy.
Az a legritkább eset.
Többnyire nem megoldás születik, hanem mindenféle következmény, aminek az igazsághoz semmi köze.
Így jár az, aki „leül és ír”.
Szele Tamás
